2015. február 10., kedd

Összefoglalás: Jamie Dornan a Jimmy Fallon Showban

New York-i idő szerint tegnap este a Jimmy Fallon által vezetett The Tonight Show vendége Jamie Dornan volt. A majdnem negyedórás perces interjú során szóba került Jamie szülőhelye Holywood (így persze a Hollywood is) valamint az a 10 évvel ezelőtti időszak, amikor még Eddie Redmayne-nel próbáltak szerencsét Los Angelesben, a Calvin Klein kampánya, ami miatt ráaggatták Az arany torzó becenevet, Don Rickles humorista, stand-up-os iránti szenvedélye, illetve az általa aláírt fotó ami a fürdőkádjánál van kirakva (azt mondja, azért került oda, mert a ház többi falánál - amik betonból vannak - a szögek egyszerűen mindig elhajlottak (és egyébként sem valami jó ezermester), a fürdőszobában pedig gipszből van a fal, szóval csak oda tudta felhelyezni. Jimmy szarrá röhögte magán ezen, 'Persze ember "gipszből"... a gyertya fölé.' Az interjú végén pedig egy úgynevezett 50 Accents of Grey-t játszottak, aminek lényege, hogy a Fifty-könyvből vesznek különböző idézeteket és azokat más és más akcentussal kell felolvasni.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése